A legjobb menük hete

Magyarországon 2011 óta évente kétszer is megrendezik az Országos Étterem Hetet. Legközelebb március 21–27. között kóstolhatják egységáron az érdeklődők válogatott felső- és középkategóriás éttermek erre az alkalomra összeállított menüit.

image

A legutóbbi alkalommal, tavaly ősszel több mint 24 ezren látogattak el az Étterem Hét akcióban részt vevő vendéglátóhelyekre. Az érdeklődés töretlen, ami nem csoda, hiszen a vendégek ilyenkor háromfogásos ebéd- vagy vacsoramenüt fogyaszthatnak 3300 forintos áron, az úgynevezett prémium menüt pedig 4900 forintért kínálják a vendéglátóhelyek. Az érdeklődők ezen az egységes, zsebbarát áron kipróbálhatják a legdrágább, csúcskategóriájú alapanyagokkal dolgozó, köztük kiváló, Michelin-ajánlással rendelkező éttermek menüit is. Eddig több mint 130 hely csatlakozott a programhoz, amelyek között új induló például a Borkakas étterem, a Brasserie & Atrium (Corinthia Hotel), a Buddha-Bar Budapest, a Macesz bisztró, a Mészár Steak Kitchen, a SonkaArcok étterem, az Up & Down étterem, valamint a Costes Downtown. A kínálat széles körű: a magyaros ízektől az olasz, a japán, a mexikói konyhán át a francia különlegességekig válogathatnak a vendégek.

Idén először különleges borajánlóval is készülnek bizonyos éttermek. Kovács Antal, háromszoros magyar sommelier bajnok kézműves borokból állított össze tíztételes sort , melyből egy-egy helyen az adott menühöz illő három fajtát kóstolhatnak meg a vendégek.

A programban részt vevő éttermekben limitáltak a helyek, foglalni kizárólag online, a www.etteremhet.hu oldalon lehet. A foglalásról a vendégek e-mailben kapnak értesítést.

 A 10. Országos Étterem Hét szervezői a Gyermekétkeztetési Alapítványnak ajánlják fel a bevétel egy részét. Kiss Zoltán, a programot szervező DiningCity étteremajánló képviselője a minapi beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a program keretében az éttermekben fogyasztó minden vendég után ötven forinttal támogatják az alapítványt. Kiemelte, több mint 25 vendéglátóhely jelezte, hogy további ötven forinttal járul hozzá a gyűjtéshez. A kitűzött cél, hogy legalább 2016 gyerek ellátását támogathassák a felajánlások révén.

 forrás: http://hvg.hu/gasztronomia/20160308_A_legjobb_menuk_hete

Kapcsolat


Rendezvényhelyszinek.hu

 

Írjon nekünk

Térkép

Reservation

You can make a reservation by filling out the form below, Please note that reservations are only confirmed once we check availability.

Pick your Date & Time

Reservation Details